Mert csak az a jó, amit én csinálok és készítek a családom számára!

2011. december 21., szerda

Mindentbele kifli

Az úgy volt, hogy ebből a receptlistából indultam ki:



50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
3 dl tej
1 teáskanál cukor
8 dkg libazsír (nem kell felolvasztani)
1 teáskanál só

A kenéshez:
1 db tojás
 
Persze Tücsökbogár receptje. :)
Kacsazsírral készítettem, de bevallom őszintén, lusta voltam kimenni a kamrába, ami 2 méter, mármint a lisztig, ugyanis elfogyott bent, így maradékoztam. Szóljon mellettem, hogy nagyon hideg volt kint, és a jó melegből nem akartam kimenni. :)
 
Ez a felállás lett belőle:

Hozzávalók:
20 dkg liszt
17,5 dkg tönkölyliszt
12,5 dkg rozsliszt
3 dl tej
1 tk cukor
8 dkg kacsazsír felolvasztva, mert 
szobahőm-en folyékony :)
1 tk só

Kenéshez:
1 db tojás

Szórásnak:
lenmag
 
És, ha már maradékozás, akkor maradék virsli és mackósajt került bele. (Mackósajt - Tescóban kapható 3 réteges háromszög sajt, ami kb 500 ft-ba kerül)


2011. december 11., vasárnap

Lenmagos hot-dog kifli

 A héten hot-dog kiflit sütöttem a fiúknak. Mivel vettem fél kiló lenmagot, így mostanában szinte minden péksütire szórok belőle. :) Nagyon finom! És ráadásul takarékos, mert nem kell sok belőle.

Hozzávalók

20 dkg liszt
20 dkg kenyér liszt
2,5 dkg élesztő
1 ek cukor
2,5 dl langyos tej
0,5 dl langyos víz
1 ek olaj
2 tk só

Az igazat megvallva, nekem elég lágy lett a tésztája, így kb +10 dkg-t tettem hozzá. Úgyhogy szívem szerint fél kiló lisztet használok legközelebb, amit persze lehet keverni. :)
Nem lett az a szép bolti kerek forma, de az íze magáért beszél! :) Botond ezt vitte tízóraira is az oviba.

Andi, legközelebb felteszem - csak neked - a pirított tészta levest! :)

2011. november 28., hétfő

Eszterházy "rostélyos"

Az ételreceptet, még az anyukámtól tanultam. A nevét vitatni lehet, mert szakács ismerőseim szerint ez nem rostélyos. De egy a lényeg nagyon finom, és nekünk akkor is Eszterházy rostélyos! :)

Hozzávalók:

0,5 kg sertéshús
4-5 közepes fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 ek mustár - UNIVER!!!!
1 tk. cukor
3-4 db babérlevél
1 szál répa
fél szál gyökér
egy karika zeller
egy karika karaláb
1 paprika
1 tk pirospaprika
1 Maggi kocka
bors
Vegeta

habaráshoz tejföl és liszt 1-1ek

 A húsokat felszeletelem, majd mindkét oldalát sózom, borsozom.
A hagymát zsíron megpirítom, majd ráteszem a húst és a fokit. Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Beleteszem a zöldségeket, a mustár, pirospaprikát, babérlevelet, maggi kockát és a cukrot. Mivel jénaiban főzöm, így ráteszem a tetejét, és takaréklángon főzöm addig, míg a fakanál-próba nem jó. Értsd: Ha fakanállal el lehet törni a husit, könnyedén, akkor már jó. Megkóstolom, és ha kell, akkor vegetával ízesítem tovább.
Ekkor behabarom, majd rottyan egyet már kész is. Galuskával tálalom.
Kismacska adag a gyerekeknek. :)
 Nem mindegy, hogy milyen mustárral készül!!! Ez azért nagyon fontos, mert ettől lesz olyan jellegzetes az étel íze! Próbáltam már olcsóbb mustárral is, de azokkal nem jó. Ha tehetem, akkor csak az UNIVER mustárral készítem.

Jó étvágyat! :)


2011. november 22., kedd

Túrósbukta

A jól bevált briós receptet használtam alapnak.
Mivel kevesebb túrókrémem volt - túrókrémes palacsintát készítettem előző nap -, így a maradék tésztából brióst formáztam.


Hozzávalók :

A tésztához

0,5 kg liszt
5 dkg vaj
5 dkg porcukor - ez nálam 7 ek
2,5 dkg élesztő
2,5 dl tej
3 db tojás sárgája
csipet só

1 db tojás a lekenéshez


Töltelék:


Házi túró - én készítettem
tejföl
cukor
van.cukor
mazsola


A túrót krémesre kavarom a tejföllel, majd ízlés szerint cukrozom, és beleteszem a mazsit. 
Írtam már, hogy szeretem/szeretjük az édes péksütiket. Ha édes, akkor legyen jó édes! :)  

(Bár nem vagyunk édesség függők! Pl. én nem szeretem a csokit. Nem mondom, hogy nem eszem meg, de nincs szükségem rá naponta. Számomra félévente elég 1 tábla csoki, persze tejcsoki. A fiúkat meg anyósom ellátja csokival, cukorral, meg különben hoz a nyuszi, meg a Mikulás eleget, úgyhogy beosztással vannak. :) Ha egy mód van rá, akkor inkább gyümölcsöt és zöldséget egyenek.)

A tésztát, a kelesztés után, kinyújtom, majd négyzetekre darabolom őket, ill. kis négyzeteket darabolok a tetejére, kb 2*2 cm. A négyzetek közepére 1-1 ek túrókrémet teszek, majd behajtom a sarkokat, és ráteszem a kis négyzeteket. Tepsire teszem, és tojással megkenem. Sütőbe teszem, és addig sütöm, míg szép piros nem lesz.

Sült körte vanília pudinggal

Ezt a receptet nem tudom, honnan tanultam, de érdemes elkészíteni, mert nagyon finom!

Hozzávalók:
1 kg körte feldarabolva
4-5 ek cukor (körtére)
Vaníliás pudingpor

A pudinghoz 2 ek-nyi cukor bőven elegendő, mert a körte amúgy is édes.

A cikkekre vágott körtét beletesszük egy serpenyőbe, majd meghintjük a cukorral. Ezután alágyújtunk, és addig sütjük, míg a a körte leve el nem párolgott. Hogy biztos légy a dolgodban, egy fakanál segítségével nyomkodj meg 1-2 körte cikket. Ha könnyen törik, akkor jó. Öntsd egy nagy tálba, majd a kész pudingot is szedd rá, tedd hűtőbe.
Kis tálkákba is lehet szedni, mert így mutatósabb, csak akkor dupla adag puding kell. Mivel nekem csak egy csomag van. pudingom volt itthon, így a nagy tálas verziónál maradtam.

Díszítésnek tejszínhabot szoktam rátenni. Sajnos erről nem tudok képet mutatni, mert gyorsan elfogyott. :)

Más gyümölccsel elkészítve is nagyon finom!

Mákvirág kalács

Természetesen a receptet Tücsökbogárnál találtam itt. Meg kell, hogy mondjam ez a legfantasztikusabb kalács, amit valaha is ettem!!!! Ilyet készítek majd karácsonyra is, ugyanis teljesen olyan, mint a bejgli!!! Sőt, megmerem kockáztatni, hogy jobb. Kellemes, lágy a tésztája, és csak úgy omlik a szánkban!
Betölti az egész tepsit! :)
 Igazából, lyuknak kell lenni a közepén. :)



Hozzávalók :

A tésztához :

50 dkg liszt
4dkg élesztő
3,5 dl tej
2 ek olaj
5 dkg cukor
csipet só

A töltelékhez :

15 dkg darált mák
15 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 db citrom reszelt héja - Na, ezt jól kifelejtettem.
5 dkg mazsola

A locsoláshoz 5 dkg olvasztott vaj. - Ez is kimaradt. :)
A kenéshez 1 db tojássárga .

És, miért maradt ki? Mert elcsúsztam az idővel. Botondért fél 12-kor kell menni az oviba, és ebből kifolyólag az ebédnek is eddigre készen kell lennie. Mivel csúsztam, és szerencsére Palika itthon volt, így ő ment érte. Mire hazaértek (5 perc tőlünk az ovi), az ebédet befejeztem, és a kalácsot megformáztam, bevagdostam. Ezután megebédeltünk.
Sajnos nem kentem le tojással a kalácsot, és ráadásul még jól be is aludtam a fiúk mellett, így egy kicsit túlkelt a kalács, persze apánk meg kiment fát vágni az udvarra. Így ezen okok összessége miatt lett ilyen gigantikus méretű! De az íze felejthetetlen!

2011. november 15., kedd

Pizzás csiga

A múlt hetekben sütöttem egy adag pizzás csigát. Nagyon jó lett!!!! Tisztára olyan, mint a Szegeden a Csigapékségben, pedig annak párja sincs! Régen a fősulin mindig ilyet vettünk a csajokkal, ha arra jártunk, márpedig igen sűrűn jártunk arra! :)

Apusnak is nagy kedvence a Csigapékség, így amikor Szegeden jár, mindig beugrik. Most viszont attól, amit én sütöttem, leesett az álla. :) Nagyon hasonlít a szegedire! De akárcsak az, ez is csak melegen jó!


És persze megint mindenkinek saját méretben készítettem. Így nagyon boldogok a fiúk is, ha egy egész csigát meg tudnak enni! :)

Amúgy elég maceráns, vagy inkább kulimájszos! A vékonyra kinyújtott tésztát meg kell kenni a pizzakrémmel, sajttal megszórni, majd csíkokra vágni és feltekerni. De én nemcsak pizzakrémet tettem rá, hanem császárszalonna kockákat is! Hiába, ilyen vagyok!

Mivel elég kicsinek tűntek, így hagytam még őket fél órán át kelni.

Felhasználtam:
3,5 dl tej
2 dkg élesztő
2-3 ek cukor
25 dkg liszt
25 dkg Graham-liszt
1 tk só

A recept egy alaprecept, amit bármivel meg lehet tölteni. Amúgy a Kifőztük magazin 2011.es augusztusi különszámában találtam meg, amiben csak kenyérfélék vannak, mert a Nemzet kenyere alkalomból íródott. Természetesen az idei Nemzet Kenyere receptje is benne van! :)

A pizzaszósz saját recept, természetesen saját termesztésű paradicsomból. :)

Szósz:
bazsalikom
oregánó

cukor
bors
paradicsom szósz (Paradicsom felkockázva, sűrűre főzve, héját kiszedve.)
sok fokhagyma

Mivel mindig a szám íze szerint készítem, így fogalmam sincs, miből mennyi kell. :)

2011. október 29., szombat

Tönköly perec

Az eredeti receptet a szokásos emberkénél találtam. :) Mivel vettem tönkölylisztet, így kevert liszttel készítettem.

Hozzávalók :

25 dkg liszt
25 dkg tönkölyliszt
3 dl meleg víz
1 ek cukor
2,5 dkg élesztő
10 dkg olvasztott vaj
2 tk só

2 l víz 
1 csomag szódabikarbóna a főzéshez 

1 db tojássárga a lekenéshez

só ( ha van nagyobb szemű ) a szóráshoz
 
A hozzávalókat a kenyérsütőben megdagasztottam, majd 8 darabra vágtam a tésztát. Ezekből 40-50 cm-es hurkákat készítettem, majd perec formára hajtogattam. Ez idő alatt felforrt a 2l víz a csomag szódabikarbónával. A perecek mindkét oldalát fél percig főztem benne, majd rácson lecsöpögtettem. Kiolajozott tepsire tettem, lekentem tojással, megszórtam sóval, és már ment is a sütőbe.
 
Mivel ez sós étel, így ebbe 2 kanálka sót tettem, persze a babylove-os kanállal. Ilyet a DM-ben lehet venni. A kávéskanálnál nagyobb, de a teáskanálnál kisebb. Ha legközelebb is csinálok ilyet, akkor ezzel mérem a sót! :)
A tönköly liszt magas sikértartalmú lisztféle, így jobban kel meg tőle a tészta. Bár, ha két tepsire tettem volna, akkor tuti megmarad a formája! De ez minket nem érdekel! :) Inkább legyen egészséges sok-sok E nélkül!

Ilyen lett az én zsömle formájú perecem. :D

 
És mennyei!!! Kellemes, lágy a tésztája.

Tökös rétes

A múlt héten, Hunorral faragtunk egy töklámpást, aminek a belsejéből tökös rétest készítettünk.

 Hozzávalók:
 1,5 kg tök

zsemlemorzsa
1 cs. levelestészta vagy réteslap
1 tojás
Cukor!!!

 Elkészítés:
A kikapart tököt, ami még nagy volt, lereszeltük, majd jól lesóztuk. A rétestésztát, vagy leveles tésztát kihajtogattuk, jól lekentük olvasztott vajjal. Ezután vastagon meg kell szórni zsemlemorzsával. A kifacsart tököt szépen rá kell szórni, de úgy, hogy a tészta teljes felületét lefedje. Ezután vastagon meg kell szórni cukorral! Ettől lesz finom édes! (Már, ha mindegyikre kerül! Nekem az egyikre nem jutott cukor - elfelejtettem. :D)

Ha rétestésztával dolgozol, ne felejtsd el összeragasztani a lapokat! Általában 3-at szoktam összeragasztani, így biztos nem szakad ki! :)

Csavard fel, kend le egy tojás sárgájával, és már mehet is a sütőbe. Akkor kész, ha szép piros a teteje.
Azt nem mondom, hogy a gyerekek el lettek volna tőle ragadtatva! Egy falat után ezt mondta Botond:
- Anya, nagyon szeretem, de most nem kérek többet!

Mikor az apja ette, ezt mondta:
- Nagyon finom! Tele van vitaminnal! Egyél sokat belőle! ..... Én most nem kérek belőle, de nagyon szeretem!

A kis agyafúrt! :D De legalább Hunor 3 falatot evett. Bezzeg, ha valamilyen péksütit sütök, akkor képesek addig enni, míg van a tányérjukon!

2011. október 19., szerda

Brokkoli és kelbimbó

Sajnos az idei évben a brokkolinkat gallyra vágták a hernyók. Nem tudom, miféle invázió volt, de nagy kárt okoztak mindenfelé. Persze semmi nem használt ellenük, így csak néztük, néztük, hogyan teszik tönkre a brokkolit, a diófát, meg mindent.

A kelbimbókat szerencsére nem bántották igazán, így azokat a napokban leszedtük a fiúkkal. Botond lelkesen segített, még a kis körömnyi bogyókat is leszedte. Az epém elfakadt! Hogy tudom azokat szépen megtisztítani??? Hát úgy, hogy ott aludtak a mamánál, én meg este 9-ig csináltam! :)

Na, de mikor szedtük, észrevettük, hogy maradt 1 db brokkoli, amit le is tudtunk szüretelni!!!! Ebből adódóan ma ez volt az ebéd mellé. Sajnos képet nem csináltam. Ehhez még hozzá kell szokni! Hiába, csak két kezem van!

Sajnos sokan nem tudják, hogy a brokkoliban zsírban oldódó vitaminok vannak, ezért TILOS zsírban sütni!!! A kelbimbóban viszont vízben oldódó vitaminok vannak, ezért ezt TILOS vízben főzni!!!

Ezért én a két alábbi egyszerű receptet használom. - Recept :))) röhejes ezt írni!

A kelbimbót zsírban vagy olajban addig sütöm, míg a benne lévő cukrok karamellizálódni kezdenek. Ilyenkor kezd el megbarnulni. Átszúrom egy hústűvel, és ha puha akkor kiveszem, megsózóm, és már kész is.

A brokkolit vegetás vízben puhára főzöm. Ezt a száraknál, villa segítségével ellenőrzöm. Miután kész van, meglocsolom vajban pirított fokhagymával. Jó tanács: ha sok a brokkoli, akkor sok foki és margarin kell hozzá. Ehhez is Rama margarint használok, hiszen ez felolvasztás után is jó, ellenben az olcsóbbakkal, amik tele vannak vízzel, mert az ugyebár elpárolog. Próbáltam sokféle margarinnal, de a Rama a tuti!

Önálló köretnek is kitűnő, sültek mellé.

2011. október 17., hétfő

Tócsni

Először is bocsi, de elfelejtettem képet készíteni a hokkaido zsemlékről, pedig olyan jól sikerültek! Lehet, hogy épp ezért maradt el? Az tuti, hogy gyorsan elfogyott! :)

Ma, mivel most jöttek haza a sógornőmék a kórházból, így rendkívül egyszerű ebédet rettyintettem. Jól kibabáztam magam! :)
Bontottam egy üveg cseresznye befőttet, amit gyorsan be is habartam (eper joghurt, liszt)  ill. befűszereztem (fahéj, szegfűszeg) melegítés után. Szóval ez lett a leves. Másodiknak pedig egy új receptet próbáltam ki. Mariann barátnőmtől tanultam. A fiúknak nagyon ízlett már akkor is, mert történetesen nekik és a kisfiának, Boldizsárnak sütötte.

Tócsni:
Reszelj le néhány almát! (5 db-ot reszeltem) Cukorral, van.cukorral és fahéjjal ízesítsd ízlés szerint. Keverj bele annyi lisztet, hogy ne folyjon! Süsd ki vajon. Fahéjas porcukorral meghintve tálalható, de anélkül is mennyei!

így néz ki:


Evőkanállal szaggattam, majd megnyomkodtam, hogy lapos legyen.


 Kb ennyi margarin kell hozzá, minden sütés előtt. Úgy kell csinálni, mint a palacsinta sütéskor. :)

Felhasználtam:
5 db nagy alma
Rama margarin kb 10-15 dkg
liszt
cukor
vaníliás cukor
fahéj

2011. október 13., csütörtök

Ökörszem

Húúú, de el vagyok maradva! Röviden, de tényleg tömören elárulom nektek, hogy rengeteget sütöttem! Volt benne sok ismétlés és új recept is. Új pl a hamburger zsemle, amit nemes egyszerűséggel jól elszúrtam. :) Gyönyörűen megkelt, formázás után, majd lekentem tojással. Erre jól leeresztett, mint a lufi! Úgyhogy kicsit lapos lett, de isteni finom volt. Képet nem csináltam róla, mert nem volt igazán szép. :)))

Aztán a következő új az ökörszem. A receptet itt találtam, mint mindig.

A túrót mindig én készítem itthon. Ehhez jó minőségű házi tejet kell venni, majd felönteni egy lábosba. Én 5 literrel szoktam dolgozni. Ezután csak ott kell felejteni néhány napra. Ha májasan törik az aludt tej, akkor jó. Fel kell kockázni, majd alá kell gyújtani a gáztűzhelyen. Addig kell melegíteni, míg langyos nem lesz (vagy ahogy dédi mondja: tőgy-meleg nem lesz), de ha száraz túrót akarsz - mint a bolti -, akkor forrald fel!

Én jobban szeretem, ha egy kicsit savós, mert akkor kevesebb tejföl kell bele.
Még egy tipp! Gyorsabban megalszik a tej, ha egy kanál tejfölt teszel bele. Így még az íze is finomabb! Krémesebb, lágyabb, selymesebb.... :)

Ha van a közelben bádogboci, akkor onnan vedd a tejet, mert az biztos hazai és jó minőségű! (Nálunk így hívják a tejautomatát a városban.)

Ha meg van melegítve, akkor szűrőruhába kell tenni, és felakasztani valahová. Szűrőruha lehet textilpelus, vagy régi függöny összehajtva.
 Én a kamrában szoktam felakasztani két bödön közé. :)

A túrós krémet 1-2 tojással, cukorral, van.cukorral és tejföllel szoktam kikavarni. Most utoljára annyit sikerült bekavarnom, hogy dupla adag muffinhoz és egy adag ökörszemhez lett elég.

Ökörszemről:
Briós tészta kell hozzá, majd ki kell szaggatni egy fánkszaggatóval, a közepébe egy kis üveget kell nyomni, majd ebbe kell tenni a krémet, végül lekenni egy tojással. Húúú, de röviden elmondtam a lényegét! :) Persze ezután 20 percet kell keleszteni.

2011. október 7., péntek

Virslis rozskifli

Mivel olyan sok kiflit és zsemlét sütöttem mostanában, így egy saját recepttel rukkoltam elő. Az előzménye az volt, hogy a tescóban voltunk a napokban, és átbogarásztam a lisztes polcokat. Vennem kellett amúgy is kenyérlisztet, így akadt meg a szemem a rozsliszten. Mindjárt vettem belőle kemény 1 kg-t! :) Na jó, eddig nem ismertem. :)

Itthon, miután kibontottam, egyből sütnöm kellett belőle. De rozsos receptet nem találtam kinyomtatva, így ezt találtam ki:

Hozzávalók:
10 dkg kenyérliszt
15dkg rozsliszt
25 dkg finomliszt
3 dl tej
1 tk só
1 tk cukor
2,5 dkg élesztő
1 tojás

Tetejére:
1 tojás
sajt

Töltelék:
7 db virsli negyedelve

1,5 óra kelesztés, formázás,  majd ismét óra kelesztés után, egy nagyon jó tésztát kaptam, amit könnyű volt megformázni.  Kicsi kiflicskéket gyártottam, hogy majd könnyen elférjenek a Micimackós dobozban, ha Botond viszi tízóraira. Ezért ehhez a virsliket hosszában és keresztben is kettévágtam.
Alig vártam, hogy kész legyen. Miután megsült, mennyei illatok terjengtek a lakásban, és az íze..........felülmúlta minden elképzelésem!

A segédeim: Hunor tésztát nyújt, Botond sajtot reszel.



26 db



Van még +3 db, már elcsomagolva tízórainak.
Ez a kifli nagyon laktató!!!! Még másnap reggelire is maradt mindenkinek, persze természetesen kakaóval! :)
/Itt jegyzem meg, hogy sajnos epés vagyok, így csak minimális kakaót - 1-1,5 dl - vagy tejterméket ehetek, mert rendkívül beteg vagyok tőle, pedig IMÁDOM a kakaót!!!!! A bolti tejet meg utálom! /

2011. október 6., csütörtök

Húsos táskák és császárzsemlék

Jól el vagyok maradva a blogolással, pedig rengeteget sütöttem az elmúlt 2 héten! Igyekszem pótolni, csak sajna eddig festettük a nagyszobát, ami még most a mienk, de jövőre nekik adjuk, és elfoglaljuk az övékét. Azért jövőre, mert nincs időnk minden munkálatra. Úgyhogy azt is tervezem ezerrel, meg sütök-főzök-horgolok-scrappelek!

De jöjjenek a receptek, persze Tücsökbogártól! :)

A múlt héten sütöttem meg először, azóta már tegnap is készült belőle, akárcsak a sonkás tekercsből. :) Az alap tésztának az olívabogyós császárzsemlét készítettem el. Ebből lett néhány zsemle, a tetején tökmaggal, illetve húsos-szalonnás-kukoricás, mindent bele táska. Volt egy csomó maradék kajcsi, amit ebbe beletettem, megszórtam sajttal, és már kész is. De hogy pontosan mi? Pizzakrém - házi paradicsompüréből készítve (saját) -, császárszalonna, házi mangalica szalonna, lila hagyma, kukorica, sajt.
Ehhez a tésztát négyzet alakúra nyújtottam ki, majd az egyik felébe tettem a belevalókat. :) Összehajtottam, majd bevagdostam a tetejét, végül lekentem tojással.




Igyekszem, jövök még, csak ezer a dolgom, és el vagyok veszve. :)

2011. szeptember 20., kedd

Császárszalonnás és sajtos kifli

Ígérem, ma már több bejegyzésem nem lesz!

Szintén Tücsökbogár kockasajtos snidlinges kiflis receptje volt az alap, amit most a maradék császárszalonnával és tömlős sajttal készítettem. Nagyon finom, egyszerű és rendkívül kiadós!!! 16 db lett belőle! Már alig van, és még csak 1 falatot sikerült belőle ennem! Úgyhogy most délután rajtolok, míg a fiúk mamáznak.
Hozzávalók :

A tésztához:
50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
1 ek cukor
3 dl langyos tej
2 tk só
1 db tojás
1 db tojássárga
1 ek olívaolaj

A töltelékhez:
16 db natúr vagy ízesített kockasajt
1 csokor snidling

A lekenéshez: 1db tojásfehérje

Mivel nem eszünk sósan, így csak 1 tk sót tettem bele. A legfinomabb a füstölt sajttal készült lett, de a natúr sajtos és a szalonnás is isteni!

Bogyós leves

Mai 2. bejegyzés! :)

Ez a leves nagyon kapós a gyerekeknél!!!! Mellesleg a neve is tőlük származik!
Először is ott kezdem, hogy nem szeretem a főzelékeket! Így ebből kifolyólag nem is tudom, sőt nem is akarok készíteni! De! Szükségük van ezekre a vitaminokra is, hiába eszünk mázsaszámra gyümölcsöt, ez is kell. Apánk csak szeretné a főzelékeket. Ha anyósom készít, akkor ott eszik nála, ennyi. A fiúk is ettek már 1-2 alkalommal, de mára már köszönik szépen, nem kérnek belőle. Tudom, az én hibám, mert én se eszem meg. Ezért is fejlesztettem ki ezt a levest!

Lehet, hogy a tej ad neki fura ízt, amitől nem akarom megenni? Lehet, de egy biztos ebbe a levesbe semmiféle tejterméket nem teszek!

Hozzávalók:
minden zöldség, ami van otthon (répa, gyökér, karalábé, zeller, fokhagyma, vöröshagyma, zöldbab, zöldborsó, brokkoli, stb.)
1 tk cukor
1 ek liszt
olaj
Ízvarázs ételízesítő - a fő ízesítő!!!
Vegeta - kevés kell belőle


Mindenféle zöldségből egy keveset teszek az edénybe, öntök alá olajat (tetszés szerint, vagy amennyi kell), erre jön a cukor, és jól megdinsztelem. 
A cukor azért kell, mert ez jobban kiemeli az ízét. Ezért szoktam a borsólevesbe is tenni. 
Felöntöm annyi vízzel, hogy épp ellepje, majd lefedem, és tovább főzöm. Mikor minden zöldség kész, összeturmixolom. Ezután mehet bele a liszt, majd újból turmixolás. És már kész is! Miután lezárom, ízesítem.

A Tescóban szoktunk venni levesgyöngyöt, mert az vált be igazán, kevésbé sós. De, aki szereti a nagyon sós ételeket, akkor azoknak a Lidl-ben kaphatót ajánlom.

Még egy tipp:
A Tescóban kapható Leveszöldség keverék (mirelit) egy kitűnő alap, amit tovább lehet turbózni. Én így készítem!

Attól zöld a leves, hogy sok benne a zöld növény: brokkoli, bab, borsó. Ha több sárgarépa kerül bele, akkor sárgásabb színű lesz. Én kb. 2/3-1/3 arányban szoktam ezeket beletenni, a többi csak járulékos anyag. :)

Ebből még repeta is szokott lenni!

Mivel elég tartalmas, és laktató, így ma pl másodiknak csak fasírt és rizibizi volt. A férjem szerint jó lenne sült hús mellé is. Háááát lehet....még nem próbáltam.

Jó étvágyat!

Császárszalonnás tekercs

Tücsökbogár sonkás olajbogyós csavarját alakítottam át egy icipicit. :) Mivel nálunk nem lehet a mediterrán fűszerkeverékhez való alapanyagokat beszerezni, csak Makón, így ezt jól kihagytam. De azért felírtam, mit kell beszerezni, így ha megyünk vásárolni (mert mindig ott vásárolunk, mivel itthon min. dupla áron van minden), akkor megveszem.
Az olajbogyó nálunk nem menő, és mivel volt itthon császárszalonna, így azzal sütöttem meg. A tészta elég ragacsos volt, amitől meg is ijedtem egy csöppet, de szerencsére szép nagy tekercsek lettek belőle.

Hozzávalók egy teljes adaghoz:

25 dkg kenyérliszt
1 teáskanál cukor
2 dkg élesztő
2 dl langyos tej
1 evőkanál olívaolaj
12 szelet szárított sonka (nekem feketeerdei volt itthon)
5 dkg Fragata olajbogyó (zöld vagy fekete, tetszés szerint)
0,5 teáskanál só

A kenéshez:
1 evőkanál olívaolaj
0,5 teáskanál házi mediterrán fűszerkeverék(Tücsökbogár)
 Hogy mindenre jusson időm, kenyérsütőben készítem el a tésztát dagasztó programon! :) Ennyi a csalás a részemről! :) Ez a program 1:30 perces, így meg tudok főzni, vagy a fiúkat el tudom altatni, míg a tészta készül.
Ilyen nagyok lettek! Mérce a zsírpapír.

Gyorsan el is fogyott. Még jó, hogy Botondnak előtte félretettem! :)
Az oviban is nagy sikere volt, ugyanis a húgom kisfia is ilyet kért másnapra az anyjától. :) Botond elmondása alapján, az óvónéniknek is tetszett. :) /Egy csoportba járnak. Botond a fiatalabb 1 évvel./

2011. szeptember 18., vasárnap

Briós

Mivel még mindig betegek vagyunk, a gyerekek és én, és nincs ovi ezen okból, ezért ma sütöttünk egy kis brióst. A recept TücsökBogártól származik. Nagyon finom lett, de lehet, hogy csak én vagyok ennyire édesszájú, mert cukrozottabban, édesebben tudom elképzelni. Na mindegy! A tény, hogy jól sikerült, szép lett, és talán már ki is hűlt.

Hozzávalók :

A tésztához

0,5 kg liszt
5 dkg vaj
5 dkg porcukor
2,5 dkg élesztő
2,5 dl tej
3 db tojás sárgája
csipet só

1 db tojás a lekenéshez
3 dkg cukor a briósok tetejére

Mivel a briósfonást és a rózsát is kiakartam próbálni, így lett mindkettőből, plusz készítettem madárkákat is! Az ötlet a dédimamámtól származik. Így készül a villás farkú fecskemadár:

Vágj le egy darab tésztát, sodort jó hosszúra, majd köss rá görcsöt. A rövidebb vége legye a feje, amit egy kicsit formázni kell. Szemnek 2 szem egész bors kell - persze nekem csak darált volt itthon, így kimaradt. A hosszabb végét pedig vágd be. És már kész is a madár!

Mivel jó buli a fiúkkal együtt készíteni, így ezt is közösen gyúrtuk, sütöttük. És mivel hisztibe csapott ki a dolog, így kekszformás briós is készült: nyuszika - Hunor műve, kacsa - Botond műve.


Mindenkinek jutott 1-1 mindegyikből.

Csak, hogy ne essen szét! :)
Ő már vérprofi!!!!!

Látod, Henike, így kell csinálni!

Botond, így kell?

Még egyszer mutatom!

Ez lett belőle!
Ha figyelmesen nézitek, akkor ott, középtájon, láthatjátok a kacsát és a nyuszit. Na az, már nincs meg. Megették!:)

Mivel ügyes, gyors és szuper anya vagyok, délre készen volt a briós, a marhahúsleves, a marhapöri és a borsós tokány is! És persze még kinn labdáztunk a kertben délelőtt :)))) Na, jó, tegnapi maradékot ettünk! :))))

Szép napot!

Bagel

Ma nekiláttam, és megsütöttem Botond holnapi tízóraiját.
Aki nem emlékszik: nem lehet tízórait rendelni, csak akkor, ha ebédet és uzsonnát is veszünk. Persze eszem ágában sincs havi 10000 ft-ot költeni erre, mikor itthon főzök mindennap, mellesleg az ovi 5 percre van tőlünk!

A receptet TücsökBogárnál láttam, ami azonnal elnyerte a tetszésem! Ezenkívül rengeteg zsemléje és kalácsa is van, kimondottan tízóraira. Itt elolvashatod.

Egész jól sikerült, bár én csak 1 tk sót tettem bele. De, mivel egy kicsit édesebben tudom elképzelni, ezért legközelebb 4 ek cukrot teszek hozzá. Ja, és a tetejét csak tojássárgájával kenem le, mert így egy kicsit fakó. De az íze nagyon jó. Kakaó mellé ideális!
Megkóstoltam, tényleg jó! :)))



Összesen 8 db lett a fél kiló lisztből! Botond tízóraijára mostantól Micimackó vigyáz! Így biztos marad neki holnapra! :)))

Nem áll messze tőlem a sütés. A fiúk születése előtt kb 2-3 éven keresztül sütöttem a kenyeret. Szerencsére csak 1x kellett vennem kenyérsütőt, amit kaptam! :) Hausmaister. Nem a legdrágább, de ez az ami a legtovább bírja. Keresztanyámék fél év alatt 3 gépet vettek, de mindegyik kilyukadt. Az övéké drágább kategóriás volt, de azt nem árulom el, milyen márka!
Sütöttem már benne kenyeret, tótkalácsot, de dagasztottam vele tésztát is, amiből zsemle, kifli és most bagel lett. Imádom!!!

Legközelebb brióst sütök. Hmmm...talán rózsás alakúra készítem!


Ja, Apus most ment el a polc darabjaiért, mert mostanra sikerült elkészíteniük! Úgyhogy nemsokára jön a felújítás előtt és után képsorozat!

Padlizsán

azaz padlizsánkrémet csinálok. :)

Nem leszek gasztro blog, de ezt muszáj feltennem!!! :)))

Imádom a padlizsánkrémet!!! Úgyhogy ma reggel rávettem Apust, hogy ugorjunk ki románba, és nézzünk szét a piacon, Nagylakon. Nehezen, de elindultunk fél 9-kor. Ez ottani idő szerint, már fél 10. Ja, és nem holmi magyar piac, ami fél 10-kor már összepakol!!! A kinti még délben is működik, és legalább 200 ember van ott! Szóval a gyerekeket rábíztuk a dédire, és kimentünk.

Irtó sok mindent vettünk, és rengeteg pénzt hagytunk kinn! :))) 2500ft-ot! A szatyor padlizsánért pl. 350 ft-ot fizettünk. Átlag 1,5 lei, de mi a 4 kg-t megkaptuk 5 leiért. Ja és vettem fonalat, 4 kisebb motringot, 380 ft-ért. Úgyhogy ebből készítek amigurumi nyuszit a fiúknak, már feltéve, ha lesz rá időm! De legalább már fonalam van!

Ha valaki arra jár, feltétlenül egyen mici-t (micsi)!!! Nagyon-nagyon finom! Darált hús kolbász grillezve. Jól bekajáltunk, úgyhogy nem is ebédeltünk, de sebaj, van padlizsánkrém, ami délutánra jól összeérik! :))) nyam-nyam

Szóval most is épp az készül, de már egy adag kész! A többit megpróbálom eltenni télire, persze abba nem kerül majonéz! :)

Hozzávalók
4 közepes padlizsán
1 nagy hagyma reszelve
1 citrom leve

2 ek mustár
Házi majonéz - 3 tojássárgája és 2 dl olaj


 Akkor jó, ha elszenesedik a haja. Én ebben a régi wokban sütöm, mert azt nem sajnálom. :) Amúgy is ki akartam régen dobni, de erre pont megfelelő, így maradt.

A következő fázisról nem csináltam fotót! :( Meg kell mosni hámozás után, össze kell darabolni, majd mehet rá a reszelt hagyma, só, mustár, és már lehet is turmixolni. Ha kész, akkor házi majonézt kell hozzá adni. Csak azzal jó, a boltival nem!!!

Majonéz:
Nagyon lassan csorgasd bele a tojássárgájába az olajat, közben mindig keverd egy habverővel. Akkor jó, ha elég sűrű. Öntsd a masszába, és már kész is a padlizsánkrém! :) Mókás a színe, de az íze annál finomabb!



Ekkora tállal van egy adagból.
Pirítósra, kenyérre kenve isteni finom!!! Remélem most is ízlik a fiúknak, és nem járok vele úgy, mint a mogyoróvajjal. Azt nekem kellett megenni! :)

2011. szeptember 17., szombat

Sziasztok!

Már jó ideje foglalkoztat ez a blog. Most mégis arra az elhatározásra jutottam, hogy belevágok. Nem kell valami komoly, eget rengető dolgokra gondolni! Általános, kedvenc, és új próbálkozásaim szeretném bemutatni. Az alapötlet Ildikó barátnőmtől származik. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is indítok egy majdnem gasztroblogot, ami valahol mégis az. :) Nem vagyok profi a konyhában, hanem csak egy egyszerű háziasszony, aki szeret sütni-főzni, ezért kérlek, nézzétek el, ha hibázok!

Az építő gondolatotokat előre is köszönöm!

A fő vezérfonalam mostanában a tízórai kérdéskör, mert sajnos nem lehet már csak tízórait rendelni nálunk, ugyanis csak akkor járna, ha ebédet és uzsonnát is kérünk. Ezért inkább saját magam álltam neki a tízórai minél változatosabb összeállításához. Így gyakran láthattok nálam péksüteményeket. Próbálok minél többfélét felkutatni, majd elkészíteni, és bemutatni nektek. Remélem számotokra is hasznos és élvezhető lesz!

A hozzászólást úgy állítottam be, hogy bárki hozzászólhat Google vagy egyéb regisztráció nélkül.