Mert csak az a jó, amit én csinálok és készítek a családom számára!

2012. február 22., szerda

Bodza, bodza, bodza

Imádom a bodzaszörpöt és a bodzalekvárt! Így most ezt mutatom be nektek. :)

Tudni kell róla, hogy több féle bodza létezik. Az ehető változatának, a fekete bodzának a virágjából készül a bodzaszörp, terméséből pedig a lekvár. Mutatom, melyik is ez.



Régen nagyon sokféle felhasználási lehetősége volt, de manapság csak az alábbi dolgokat készítik belőle:
"A bogyókból készített bodzabor (gyümölcsborféleség) egyes vidékeken hagyományos szíverősítő. Helyenként pálinkát is főznek belőle – mivel ez a művelet igen munkaigényes, a bodzapálinka ritka és nagyon drága.
Virágait cukorral, citrommal és vízzel erjesztve finom, szénsavas üdítő italt kapunk, de a frissen szedett virágokat palacsintatésztába mártva ki is süthetjük, illetve szörpöt is készíthetünk belőle. Bogyóit szederrel vagy almával vegyítve lekvárt főzhetünk. Levest is készítenek belőle.
Fontos! A zöld részeket, így a virág kocsányát is el kell távolítani, mert mérgezőek!
Levelét az érés gyorsítására komposzthalmokba keverik.
Rovarűző hatását ma a biokertészetekben hasznosítják.
A szárított virágaiból főzött teát meghűléses betegségek gyógyítására használják, mivel kiváló lázcsillapító, izzasztó és köhögéscsillapító." Forrás: wikipédia fekete bodza

Rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Többek között: A-, B-, C- vitamint, káliumot kálciumot, magnéziumot, foszfort és vasat.

Mivel nagyon egészséges, és van a kertünkben is belőle 1 tő, így minden évben készítek bodzaszörpöt. Tavaly először bodzalekvárt is tettem el. A lekvárt egy kissé túlcukroztam, de igazán nem olyan vészes, mert bodzás táskákba kitűnő. Ehhez bolti leveles tésztát szoktam venni, majd csak szépen megtöltöm, és már sütöm is. Például ma ezt vitt Botond oviba tízóraira, és mellé természetesen bodzaszörpöt. :)

A lekvár színe nagyon tetszik, mert elsőre olyan, mint a kaviár, de ha szétkeni az ember, akkor szép lila. :)


Bodzalekvár:
1 kg bodza
80 dkg cukor
2 dl víz
1/2 mk nátrium-benzoát (üvegenként)

A bodzát leszemezzük, és alaposan megmossuk. A cukorból és a vízből szirupot főzünk, majd hozzákeverjük a gyümölcsöt. Addig főzzük, míg sűrűsödni nem kezd. Forrón üvegbe töltjük, lekötjük, és száraz dunsztba tesszük.

Bodzaszörp:
4 liter szörphöz:

10 db bodzavirág
1 db citrom
1 kg cukor
2 ek ecet
3 dkg citromsav
1 mk nátrium-benzoát
1 mk só

Teljesen kinyílt virágokat válasszunk, majd csap alatt óvatosan mossuk meg őket. Egy ötliteres befőttes üveg aljára helyezzük őket. Szórjuk rá a cukrot, citromsavat, tartósítószert, majd helyezzük rá a citromkarikákat. Ráöntjük az ecetet, majd pedig a vizet. Napra téve 3 nap alatt beérik, árnyékban 5 nap szükséges neki. Naponta meg kell kavarni, hogy a cukor feloldódjon. Hűvös helyen 2-3 hónapig eláll, de ha télire akarjuk, akkor üvegbe töltés után dunsztoljuk ki. Sima , ásvány-, vagy szódavízzel, de akár tejjel turmixitalként is fogyasztható.

Mivel nem vagyok kispályás ezen a téren, ezért min 20 litert teszek el télire. Igaz, ez a mennyiség is kevés, de sajnos nincs annyi literes üdítős üvegem, amennyi elég lenne! :) Úgyhogy beosztással kell inni! :)

Tavaly a párommal szedtünk cefrét, hogy pálinkát készíthessünk. Ugyanis nagyon finom a bodzaszörp pálinkával! Szerencsére 10 literünk lett, így ha jön hozzánk valaki vendégségbe, akkor bátran meg merjük kínálni eme kuriózum számba menő "koktéllal". :) Igaz először kétkedve néznek ránk, de egy korty után már másképp ítélkeznek felőle, és biztosan kérnek még belőle. Ajánlom mindenkinek, hogy ha egyszer lehetőség nyílik rá, kóstolja meg, mert ezt nem szabad kihagyni! :)

Kiegészítés:
A hígítatlan bodzaszörp kitűnő a gyümölcssaláták ízesítéséhez. A feldarabolt gyümölcsöket - tetszőlegesen választható - egy nagy tálba teszem, 1-2 ek meggy mézet és annyi bodzaszörpöt öntök rá, amennyi majdnem ellepi. Alkalmanként megkavarom. Kb. 2-3 óra elteltével az ízek már összeértek.
A méz természetesen bármilyen lehet. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése