Mert csak az a jó, amit én csinálok és készítek a családom számára!

2012. február 29., szerda

A tökéletes kenyér

"Ne kísérletezz tovább! Ez a tökéletes!" Hangzott el kedves férjem szájából, mikor először szeltem fel a legújabb kenyerem.

Módosítottam a hozzávalókon, hogy a lehető legkevesebb anyagköltségű kenyeremet süssem meg, ami még ízben is hasonló a bolti kenyérhez. Büszkén jelentem: SIKERÜLT!
A formája sokkal szebb, nagyobb, mint az eddigiek, és a bélzete pedig könnyű és lágy.
A bemetszését is ennek megfelelően változtattam. Így lett kereszt a kenyeremen. :)




A fiúk alig várták, hogy kihűljön. Még kicsit meleg volt, mikor megkezdték az egyik oldalát. Mondanom se kell, a szebbiket!  A fenti képen egy kissé látható: a közepe tájékon úgy kb egy - másfél tenyérnyi darabot ettek ki az oldalából, de olyan gyorsasággal, hogy én nem is láttam! De legalább megkóstolhatták! :)
Igaz, szeretettem volna felülről is lefényképezni, de így érjétek be ezzel. :)


A kenyér alapjának a már kész öreg tésztám vettem elő a hűtőből. Mivel ez rozslisztes, nagyon kellemes, finom ízt ad a kenyérnek. A tésztát magát kevertem: fél-fél arányban kenyér- és finom lisztet használtam.

Ezzel az aránnyal 1 kg BL 80-as kenyérlisztből, 4 kg kenyér süthető. Átlag 3,5 kg kenyeret eszünk meg hetente, így a finomliszttel, rozsliszttel és egyéb hozzávalókkal együtt az anyagköltségem kb. 500 ft / hét. Persze ehhez még hozzá jön a gáz, de még akkor is olcsóbb, mint a bolti. Abból sajnos többet kellett mindig vennünk, mert nagyon gyorsan megszáradt. Ez a kenyér viszont - zacskóban tárolva - 3-4 napig is friss marad! Tehát 270ft/kg-os bolti kenyér árral számolva, amiből 5 kg-ot is megvettünk hetente, az nagyon sokba került: 1350 ft. Ehhez képest harmadáron kihozom!


 Öreg tészta:
45 dkg BL-55 liszt (sima liszt)
5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
3 dl langyos víz
1 tk cukor
1 dkg élesztő
10-12 órán át kell érlelni. A maradékot hűtőben, zárt dobozban kell tárolni. Bármihez fel lehet használni.

Kenyér hozzávalói:
25 dkg BL-55 liszt (sima liszt)
25 dkg BL 80-as kenyérliszt
2 tk só
1 tk cukor
3 dl langyos víz
1 dkg élesztő
2 ek olaj
25 dkg öregtészta

A hozzávalókat 20 percig dagasztottam a kenyérsütőben, átgyúrtam egy kicsit, majd egy tálba téve, meleg helyen kelesztettem a duplájára. Így nem kellett megforgatni 20 perc után, ugyanis ennyi idő kellett neki, míg kellő méretű lett. 
Lisztezett munkaasztalon ellapogattam a kezemmel, majd behajtottam a széleit. Az egyik végénél a tésztát tovább keskenyítettem, mígnem az egész egy háromszög forma nem lett. Aztán ennél a végénél elkezdtem feltekerni, de úgy, hogy közben a széleit aláhajtottam. Erről képet itt láthattok.

A jénait kiolajoztam, majd belehelyeztem a kenyeret. Fedő alatt a duplájára kelesztettem. Ekkor bevágtam a tésztát.
A kandalló előtt tovább kelesztettem, szintén fedő alatt. Mikor szépen kinyíltak a vágások, akkor jól bespricceltem a kenyeret és a fedőt vízzel, lefedtem, és már mehetett is be sülni. Kb 45-50 percig sütöttem. Nem néztem. Amit figyeltem, az a kenyér színe volt. Mikor jónak láttam, levettem a fedőt róla, és további 8-10 percig sütöttem. Miután kész lett vízzel spricceltem le ismét.

Kiegészítés:
Sikerült szilikonos sütőpapírt vennem, így azt használom a jénaiban olaj helyett. Sokkal jobb, mint bármilyen másik zsírpapír, vagy olaj!

2012. február 23., csütörtök

Rozskenyér

A napokban beszélgettem a facén a barátnőm anyukájával, aki azt tanácsolta, hogy próbáljam meg sima liszt és rozsliszt keverékéből. Ők már régóta így készítik. Ezért másnap neki is álltam, és egy rozsos öregtésztát is összehoztam, majd két nappal később megsütöttem a rozskenyeremet.

Egy kicsit féltem tőle, mert nagyon lassan akart kelni. A rozs egyébként is jó nedvszívó képességgel rendelkezik, így mindjárt érthető is. Mire kész lett, mondanom se kell, nem csalódtam.

 

Öreg tészta:
45 dkg BL-55 liszt (sima liszt)
5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
3 dl langyos víz
1 tk cukor
1 dkg élesztő
10-12 órán át kell érlelni. A maradékot hűtőben, zárt dobozban kell tárolni. Bármihez fel lehet használni.

Kenyér hozzávalói:
45 dkg BL-55 liszt (sima liszt)
5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
2 tk só
1 tk cukor
3 dl langyos víz
1 dkg élesztő
2 ek olaj
25 dkg öregtészta

A hozzávalókat 20 percig dagasztottam a kenyérsütőben, átgyúrtam egy kicsit, majd egy tálba téve, meleg helyen kelesztettem a duplájára. Így nem kellett megforgatni 20 perc után, ugyanis ennyi idő kellett neki, míg kellő méretű lett. 
Lisztezett munkaasztalon ellapogattam a kezemmel, majd behajtottam a széleit. Az egyik végénél a tésztát tovább keskenyítettem, mígnem az egész egy háromszög forma nem lett. Aztán ennél a végénél elkezdtem feltekerni, de úgy, hogy közben a széleit aláhajtottam. Erről képet itt láthattok.

A jénait kiolajoztam, majd belehelyeztem a kenyeret. Fedő alatt a duplájára kelesztettem. Ekkor bevágtam a tésztát.
A kandalló előtt tovább kelesztettem, szintén fedő alatt. Mikor szépen kinyíltak a vágások, akkor jól bespricceltem a kenyeret és a fedőt vízzel, lefedtem, és már mehetett is be sülni. Kb 45-50 percig sütöttem. Nem néztem. Amit figyeltem, az a kenyér színe volt. Mikor jónak láttam, levettem a fedőt róla, és további 8-10 percig sütöttem. Miután kész lett vízzel spricceltem le ismét.


Az íze más, mint a fehér kenyéré, kissé savasnak tűnik nekem. Igazi kuriózum, de azért mi maradunk a fehér kenyérnél. Hiába, azt jobban szeretjük! :) De arra is van már variációm, úgyhogy legközelebb azt hozom!


További szép estét!

 Kiegészítés:
Sikerült szilikonos sütőpapírt vennem, így azt használom a jénaiban olaj helyett. Sokkal jobb, mint bármilyen másik zsírpapír, vagy olaj!

2012. február 22., szerda

Bodza, bodza, bodza

Imádom a bodzaszörpöt és a bodzalekvárt! Így most ezt mutatom be nektek. :)

Tudni kell róla, hogy több féle bodza létezik. Az ehető változatának, a fekete bodzának a virágjából készül a bodzaszörp, terméséből pedig a lekvár. Mutatom, melyik is ez.



Régen nagyon sokféle felhasználási lehetősége volt, de manapság csak az alábbi dolgokat készítik belőle:
"A bogyókból készített bodzabor (gyümölcsborféleség) egyes vidékeken hagyományos szíverősítő. Helyenként pálinkát is főznek belőle – mivel ez a művelet igen munkaigényes, a bodzapálinka ritka és nagyon drága.
Virágait cukorral, citrommal és vízzel erjesztve finom, szénsavas üdítő italt kapunk, de a frissen szedett virágokat palacsintatésztába mártva ki is süthetjük, illetve szörpöt is készíthetünk belőle. Bogyóit szederrel vagy almával vegyítve lekvárt főzhetünk. Levest is készítenek belőle.
Fontos! A zöld részeket, így a virág kocsányát is el kell távolítani, mert mérgezőek!
Levelét az érés gyorsítására komposzthalmokba keverik.
Rovarűző hatását ma a biokertészetekben hasznosítják.
A szárított virágaiból főzött teát meghűléses betegségek gyógyítására használják, mivel kiváló lázcsillapító, izzasztó és köhögéscsillapító." Forrás: wikipédia fekete bodza

Rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Többek között: A-, B-, C- vitamint, káliumot kálciumot, magnéziumot, foszfort és vasat.

Mivel nagyon egészséges, és van a kertünkben is belőle 1 tő, így minden évben készítek bodzaszörpöt. Tavaly először bodzalekvárt is tettem el. A lekvárt egy kissé túlcukroztam, de igazán nem olyan vészes, mert bodzás táskákba kitűnő. Ehhez bolti leveles tésztát szoktam venni, majd csak szépen megtöltöm, és már sütöm is. Például ma ezt vitt Botond oviba tízóraira, és mellé természetesen bodzaszörpöt. :)

A lekvár színe nagyon tetszik, mert elsőre olyan, mint a kaviár, de ha szétkeni az ember, akkor szép lila. :)


Bodzalekvár:
1 kg bodza
80 dkg cukor
2 dl víz
1/2 mk nátrium-benzoát (üvegenként)

A bodzát leszemezzük, és alaposan megmossuk. A cukorból és a vízből szirupot főzünk, majd hozzákeverjük a gyümölcsöt. Addig főzzük, míg sűrűsödni nem kezd. Forrón üvegbe töltjük, lekötjük, és száraz dunsztba tesszük.

Bodzaszörp:
4 liter szörphöz:

10 db bodzavirág
1 db citrom
1 kg cukor
2 ek ecet
3 dkg citromsav
1 mk nátrium-benzoát
1 mk só

Teljesen kinyílt virágokat válasszunk, majd csap alatt óvatosan mossuk meg őket. Egy ötliteres befőttes üveg aljára helyezzük őket. Szórjuk rá a cukrot, citromsavat, tartósítószert, majd helyezzük rá a citromkarikákat. Ráöntjük az ecetet, majd pedig a vizet. Napra téve 3 nap alatt beérik, árnyékban 5 nap szükséges neki. Naponta meg kell kavarni, hogy a cukor feloldódjon. Hűvös helyen 2-3 hónapig eláll, de ha télire akarjuk, akkor üvegbe töltés után dunsztoljuk ki. Sima , ásvány-, vagy szódavízzel, de akár tejjel turmixitalként is fogyasztható.

Mivel nem vagyok kispályás ezen a téren, ezért min 20 litert teszek el télire. Igaz, ez a mennyiség is kevés, de sajnos nincs annyi literes üdítős üvegem, amennyi elég lenne! :) Úgyhogy beosztással kell inni! :)

Tavaly a párommal szedtünk cefrét, hogy pálinkát készíthessünk. Ugyanis nagyon finom a bodzaszörp pálinkával! Szerencsére 10 literünk lett, így ha jön hozzánk valaki vendégségbe, akkor bátran meg merjük kínálni eme kuriózum számba menő "koktéllal". :) Igaz először kétkedve néznek ránk, de egy korty után már másképp ítélkeznek felőle, és biztosan kérnek még belőle. Ajánlom mindenkinek, hogy ha egyszer lehetőség nyílik rá, kóstolja meg, mert ezt nem szabad kihagyni! :)

Kiegészítés:
A hígítatlan bodzaszörp kitűnő a gyümölcssaláták ízesítéséhez. A feldarabolt gyümölcsöket - tetszőlegesen választható - egy nagy tálba teszem, 1-2 ek meggy mézet és annyi bodzaszörpöt öntök rá, amennyi majdnem ellepi. Alkalmanként megkavarom. Kb. 2-3 óra elteltével az ízek már összeértek.
A méz természetesen bármilyen lehet. :)

2012. február 19., vasárnap

Fehér kenyér

Megsütöttem életem első kézzel formázott kenyerét! Jipijééééééé!!!!

Eddig csak gépben készítettem, na jó már kb 4 éve nem, kenyeret. Miután megszületett Botond egyáltalán nem volt rá se időm, se kedvem. Az igazán nem volt valami jó, így inkább visszaszoktunk a boltira.

Az elmúlt hetekben bátorkodtam egy kicsit Limarát megtekinteni, bár rajta kívül nem sok gasztorbloggert ismerek, talán csak 4-5-öt. Rájöttem, hogy hihetetlen mennyiféle péksütije van, no meg Jól bevált fehér kenyere! :) Már egy hete motoszkált bennem, hogy meg kellene sütni, de könnyebb és gyorsabb volt elmenni a boltba kenyérért. :)

Aztán ma szembesültünk a ténnyel: elfogyott a kenyerünk!
Ezért ma reggel gyorsan nekiálltam kenyeret készíteni. Mondanom se kell, öreg tészta kell hozzá, ami 10-12 óra alatt érik be hozzá. Kész, frászt kaptam! De azért belevágtam. A konvektoron - ugyanis van 1 ebből, méghozzá a fürdőben - gyorsan 5 óra alatt elkészítettem, majd nekiálltam, megdagasztottam, kelesztettem, formáztam, spricceltem, meg ami még szóba jöhet, és ez lett belőle!

Lemértem: 1 kg pontosan!
Egy baj van vele! Még forró, és nem tudom megkóstolni! :) Pedig ropogós a héja, és az illata......mennyei!

Pecsenyés jénaiban sütöttem, pontosan annak a tetejében. Az alja most fedőként szolgált. :) De tökéletes!!! Így legközelebb is lesz belőle!

Öreg tészta:
50 dkg kenyérliszt
3 dl langyos víz
1 tk cukor
1 dkg élesztő

10-12 órán át kell érlelni. A maradékot hűtőben, zárt dobozban kell tárolni. Bármihez fel lehet használni.

Kenyér hozzávalói:
50 dkg kenyér liszt
1 tk só - ha nem szereted nagyon sósan :)
1 tk cukor
3 dl langyos víz
1 dkg élesztő
2 ek olaj
25 dkg öregtészta

A hozzávalókat 20 percig dagasztottam a kenyérsütőben, átgyúrtam egy kicsit, majd egy tálba téve, meleg helyen, kelesztettem a duplájára. Így nem kellett megforgatni 20 perc után, ugyanis ennyi idő kellett neki, míg kellő méretű lett. 
Lisztezett munkaasztalon ellapogattam a kezemmel, majd behajtottam a széleit. Az egyik végénél a tésztát tovább keskenyítettem, mígnem az egész egy háromszög forma nem lett. Aztán ennél a végénél elkezdtem feltekerni, de úgy, hogy közben a széleit aláhajtottam. Erről képet itt láthattok.

A jénait kibéleltem sütőpapírral, majd erre helyeztem a kenyeret. Fedő alatt a duplájára kelesztettem. Ekkor bevágtam a tésztát, ami elég mélyre sikeredett, de így is szép! Legközelebb óvatos leszek. :)
A kandalló előtt tovább kelesztettem, szintén fedő alatt. Mikor szépen kinyíltak a vágások, akkor jól bespricceltem a kenyeret és a fedőt vízzel, lefedtem, és már mehetett is be sülni. Kb 1 órán át sütöttem. Nem néztem. Amit figyeltem, az a kenyér színe volt. Mikor jónak láttam, levettem a fedőt róla, és további 8-10 percig sütöttem. Miután kész lett vízzel spricceltem le ismét.

Megjegyzés: 
Legközelebb nem zsírpapírt teszek alá, hanem jól kikenem olajjal. Nem szeretem, mert úgy bele tud ragadni, hogy alig bírom leszedni róla.

 Kiegészítés:
Sikerült szilikonos sütőpapírt vennem, így azt használom a jénaiban olaj helyett. Sokkal jobb, mint bármilyen másik zsírpapír, vagy olaj!

2012. február 12., vasárnap

Napsugár

Tegnap kapcsolgattam a tv-t 6 körül. Rátaláltam a Gasztroangyal c. műsorra, ami az m1-en ment. Ez Borbás Marcsi műsora, és épp a kenyerekről, péksütikről szólt. Persze, mondanom se kell, az utolsó negyed órában értem oda. :)
Napsugár formájú sütit készítettek. Édes péksütiről volt szó, amit bármivel meg lehet tölteni: fahéjas cukor, kakaó, lekvár, stb. Ekkor eldöntöttem, én is sütök egy ilyet! Nem is kellett hozzá más, mint édes kelt tészta, és kisebb-nagyobb tálkák.

Bár, a tv-ben 1 nagyot készítettek, én azért mégis bepróbálkoztam a kisebb darabokkal, mondván Botondnak kell holnapra tízórainak, és sokkal mutatósabb, ha egészet visz, mint darabot. :) Ugye, mondanom se kell, ez a nehezebb variációja. :)

Ez 1 db, a 3-ból. :) Na jó, a Botondé kb 1 cm-rel kisebb. :) Egyébként ez egy nagy tányér! :)



Hozzávalók:
50 dkg liszt
2 ek olaj
5 ek cukor
1 csipet só
2,5 dkg élesztő
3,5 dl tej


vaníliás cukor
5 dkg margarin

lekvár/ kakaó / fahéj / dió stb.

1 db tojás

Elkészítés:
A tésztát a kenyérsütővel állíttatom össze. Dagasztással, kelesztéssel 1,5 óra. 
Keresek 3 különböző méretű szaggató formát. Nálam ez 1 db müzlis tál, 1 db kompótos tál és 1 db kávés csésze volt. Ha nagyot akarsz, akkor kezdésnek egy kerek tortaformát használj! Ezek segítségével 3-3 db kört szaggatok ki. A legnagyobbak lesznek a külső sugarak. Ezeket úgy ragasztom össze, hogy vajat melegítek fel, és vaníliás cukrot szórok bele, mivel nincs van. rudam, amit belekaparhatnék. :) Ezzel kell lekenni az első réteget, majd a tetszőlegesen választott ízesítővel megszórni. Ezután jön a köv. réteg. Az utolsóra nem szórunk semmit!

Ha mind a 3 lapot összeragasztottuk, akkor meg kell keresni a kör közepét. Egy éles kés segítségével bevagdossuk, úgy, hogy a szélei egészben maradjanak. Tehát min. 3 átlót vágunk be, majd a metszéspontjukon az egyes cikkek csücskeit kihajtogatjuk. Remélem érthető! :)

A következő, közepes, rétegnél ugyanígy járunk el. 
A harmadiknál csak egymásra kell rakosgatni a rétegeket. Végül, lekenem tojással. Ezt megismétlem kelesztés után is. A sütéshez 1 kisebb jénai tál vizet teszek a sütő aljára, hogy még szebb, nagyobb legyen. :)

Ha esetleg egy kis fondorlatot is visz bele az ember, akkor könnyen készíthető belőle napraforgó is. Ekkor be kell rácsozni a virág közepét, és apró aszalt gyümölcsökkel, vagy színes cukorral is meg lehet szórni. 

Elsőre egészen jól sikerült. Így biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen! :)

Mutatom a kis kotnyeleskedőimet, akik most épp hátráltattak. Nem szeretem, ha első próbálkozáskor ott vannak, de mit tudok tenni? Tűrök! :)



2012. február 5., vasárnap

Barackos-túrós clafoutis

Nagyon jó, és könnyen elkészíthető receptet találtam a Baba magazinban. Kismamaként rengeteget kaptam a babacsomagban és a védőnőtől. Ezeket szoktam néha olvasgatni, ha unatkozom, bár ilyen meglehetősen ritkán fordul elő. :)))




Hozzávalók:
 1 ü. barackbefőtt

1 kg túró
1 cs van. cukor
12,5 dkg rétesliszt
2 dl tej
csipet só
3 tojás
10 dkg cukor + ?

A barackokat negyedekre szelem, majd a kivajazott pitetál szélére fektetem őket. A hozzávalókat összekutyulom, és ráöntöm. 185 fokos, előmelegített, sütőben szép pirosra sütöm.

Semmi extra nem kell! Nem kell habosra keverni semmit, csak úgy ahogy van összekutyulni. Az eredeti recept  negyed kiló túrót ír, ami szerintem kamu! Aki szokott túrókrémet készíteni, az tudja, hogy 3 tojástól úgy felhígul a túró, hogy az túrós tojáslé lesz. Ezért készítettem én 1 kg-ból, no meg több cukorból.
A tejtől így is folyós lesz, de a rétesliszt, tudom, minimálisnak tűnik, nagyon jól megszilárdítja sütés közben.

Nem baj, ha úgy néz ki a széle, mintha megégett volna! Mivel jóval több cukrot tettem bele, mint 10 dkg, így az a szélén karamellizálódott. Isteni finom volt!