Mert csak az a jó, amit én csinálok és készítek a családom számára!

2012. január 26., csütörtök

Zöldséges mix

Ez egy fantasztikusan jó recept akár szárnyas félék pácolására, akár egyéb ételek ízesítésére!

Hozzávalók:
1 kg pritamin paprika
1 kg zöld paradicsom
1/2 kg vöröshagyma
4-5 cseresznyepaprika zölden - egy is elég, nem érződik az ízén
1 dl 10%-os ecet
6 dkg só
6dkg cukor
3 dl olaj 2-3 fej fokhagyma
1 dl mustár - Univer!
3 kk tartósítószer (Nátrium-benzoát)

A hozzávalókat - a mustár és a tartósító kivételével - kimagozva, lecsumázva ledaráljuk, majd 1 órán keresztül főzzük. Akkor jó, ha az olaj teljesen eggyé válik a zöldségekkel! Folyamatosan keverni kell, különben leég!
Kihűlés után belekeverjük a mustárt és a tartósítószert. Ez kb 3 kávéskanálnyi. Üvegekbe tesszük.

Én biztos, ami biztos, egy kis olajjal is lezártam a tetejét. Annyi olajat öntöttem rá, hogy még véletlenül se kapjon levegőt! :)

Ilyenkor télen nagyon szeretek vele pácolni mindenféle szárnyast, főképp csirkét és pulykát! Jól bedörzsölöm vele, majd sütőzacsiban megsütöm. Rizzsel, krumplival egyaránt nagyon finom!

Mogyorókrémes üvegben. :)
 Ez az utolsó üvegem! A többi elfogyott.

Jó étvágyat!

Alaplé hordós savanyúsághoz

Ez egy roppant egyszerű, és gyorsan elkészíthető alaplé, amibe aztán már csak pakolni kell a különféle zöldségeket.

Ugye sokan voltunk már úgy, hogy szerettünk volna vegyes savanyúságot készíteni télire, de nem egyszerre értek meg hozzá a zöldségek? Én rengetegszer!

A mi kisvárosunkban, kb 5 éve már, szinte mindenki így teszi el a télire valót. De mi is kell hozzá? Először is 2 fedeles vödör, ami legalább 15 l-es!
A készítését, mármint a keverésre gondolok, jobb a szabad levegőn végezni pl: udvar, vagy terasz!

Recept:
8 l víz
1 l 20%-os ecet - Favoritból a legjobb.
4 dkg borkén
1,5 csomag Nátrium-benzoát
1 ek citromsav vagy borkősav
24 dkg só - asztali só!
1,75 kg cukor

Fűszerek:
5-6 db babérlevél
1/2 cs mustármag
1/2 cs koriander
1/2 cs köménymag - szemes
kevés szemes bors - kb 1 maréknyi
szőlőlevél, tormalevél - ami van
kapor - jó nagy csokor, vagy 1/2 cs

Egy fazékban felteszem  főni a víz egy részét. Ha forr, leveszem és ráöntöm a hozzávalókra, majd addig keverem, míg a cukor és a só fel nem oldódik, majd a többi vizet is ráöntöm. És próbálom nem belélegezni! :)

Összeállítás után kb egy hétig érlelem, időnként átkavarom, de nem szükséges. :) Ezután már csak bele kell dobálni a kedvünkre való zöldséget, gyümölcsöt. Gyümölcs alatt a görögdinnyét értem! Gyerekkorom egyik kedvenc savanyúsága! És még a héját is meg lehet enni! 

Nyáron mindig marad ki belőle, miután ráununk, sőt az idény vége felé elég olcsó is, így egy nagyobb dinnyéből (8-10 kg) már tele is van a vödör. Csak kisebb darabokra kell vágni, beledobni, majd néhány nap után egy kissé lenyomkodni, hogy a héja ne se maradjon sötét színű.

Sőt, nyáron még friss savanyúságot is ehetünk akár 2 hét múlva!!!!

Azért kell két vödör hozzá, mert ha elkészült a lé, akkor megfelezem a mennyiségét. Ha ebbe tenném bele a zöldségeket, akkor könnyen túlcsordulna az edény. Így két legyet is üthet az ember egy csapásra, mert lesz egy vegyes savanyúságos és egy savanyú uborkás vödre, vagy esetleg egy dinnyés.
Vegyes savanyú

Uborkás-dinnyés

Ezzel az alaprecepttel bármit eltehetünk akár egészben, akár szeletelve, darabolva idénytől függetlenül, és télen élvezhetjük továbbra is a nyár és az ősz kellemes ízeit! Évekig eláll az alaplé, bár én minden évben másikat készítek. Nem bízom a véletlenre! :)

Csak egy szabad fél óra kell hozzá, és hideg/hűvös helyiség!!! :)

Ha netán, véletlen, elkezdene bebőrösödni, akkor sincs gond! Ilyenkor egy evőkanállal le kell szedni a tetejét, és  hűvösebb helyet kell keresni neki. Ha ilyen nincs, mint pl nálunk, akkor sokszor kb naponta meg kell kavarni. Ha lehűl az idő, akkor már semmi probléma nem lesz vele!

Rakottkel

Nem egy ritka recept, de szeretem. A mostanival csak annyi volt a gondom, hogy irtó beteg voltam, és elvesztettem az ízérzékelésem. Úgyhogy találomra készítettem. A férjecském is ugyanígy van, így ő sem tudott véleményt alkotni. De sebaj, a fiúk megették! :)


Hozzávalók:
1/2 kg darálthús
bors
fokhagyma
majoranna
vegeta
rizs
sajt
tejföl

A darálthúst egy kevéske zsíron megpirítom, majd felöntöm annyi vízzel, hogy majdnem ellepje. Fedő alatt készre főzöm, majd zsírjára pirítom, közben pedig ízesítem. Eközben felteszem a rizst főni, de sót nem teszek bele. Ha kész hozzákeverem az elkészült húshoz, és tovább főzöm egy vagy két percig. Ha kell még, akkor ilyenkor még sózok, vegetázok rajta.

Anyukám mindig rétegesen készítette, ami egyrészt azért jó, mert szép, de másrészről azért rossz, mert külön érzi az ember lánya az ízeket. Nem győztem összekavarni! Akkor persze jól leszidott, hogy mit is csinálok. De mivel apa is így csinált ezért ezután csak morgott. De egy biztos, összekavarva sokkal finomabb!

Ha félkész állapotban van a rizs és a hús, akkor a kelkáposztát forró vízzel leforrázom. Ehhez a leveleket egyesével leválasztom a fejről. Majd a levelek vastagabb erét kivágom alól, és addig főzöm a forró vízben, míg a egy kissé megpuhul, de még nem mállik szét! Ekkor kiszedem, lecsöpögtetem. 

Ha kihűlt, akkor egy jénai edénybe teszem a felét, szépen kiterítve, hogy egymást fedjék a levelek. Erre halmozom a tölteléket, majd a levelekkel betakargatom. Ezt jól letejfölözöm, és sajtot reszelek rá. Sütőbe téve addig sütöm, míg pirulni nem kezd.

Jó étvágyat!

Tökpuffancs

Ezt a kajcsit IMÁDJUK!!! Amolyan joker számba megy! :) Bármikor jó, és persze mondanom se kell: GYORS! Nyáron nagyon jó hűsítő étel a nagy melegben.

Szeretek télire minden zöldséget eltenni vagy így vagy úgy, csak legyen! :) Szóval a fagyban tök is van! :) Majd hozok néhány savanyúság receptet is, ami könnyen elkészíthető!

Puffancsok

Mártás
Tökpuffancs hozzávalói:
reszelt tök
bors
szerecsendió
liszt
1 db tojás
esetleg víz

olaj a sütéshez

Mártás hozzávalói:
2-3 dl tejföl
kapor
fokhagyma - jó sok

A tököt reszelés után le kellene sózni, de én nem szoktam. Miért??? Mert tojással vagy vízzel kellene pótolni. Különben is, így sokkal gazdagabb marad a vitaminokban!

Egyszerűen összekutyulom a hozzávalókat annyi liszttel, amennyit felvesz. Ha galuskatésztaszerű lesz, akkor már kész is van! Ezután már csak forró olajban kell kisütni. Egy evőkanál segítségével szaggatom bele a közel azonos nagyságú darabokat.

Magába a tésztába is sok mindent tenni: sajt, kapor, fokhagyma. Attól függ, mivel készítjük. Lehet mellé sajtmártást, paradicsommártást is készíteni. De mivel én először kapros-fokisat készítettem, így csak annál maradunk! :)

A mártást jó, ha előre elkészíti az ember lánya, mert össze kell érnie az ízeknek!
A mártás igazából ízlés dolga. Én szeretem, ha nagyon kapros-fokhagymás! Ezért min 4 nagy gerezd fokit és 1 fokhagymakockát teszek bele (ízbomba). :) Igazán vámpírűző lesz, de nagyon-nagyon finom!

Jó étvágyat!

2012. január 21., szombat

Kakaós csiga, alaptészta édes és sós csigákhoz

Ma, gondoltam egy nagyot, és egy kis csigát sütöttem a fiúkkal. Sokat latolgattuk, hogy milyet is kellene, de végül demokratikus módon megszavaztuk 3 igennel, hogy kakaós! :D Bár sok variációt felsoroltam. :)
9 db lett belőle: 3 kisebb és 6 nagyobb.



Az édes alaptészta hozzávalói:
50 dkg liszt
5 ek cukor
1/2 tk só
2,5 dkg élesztő
3 dl tej

Tetejére:
Holland kakaópor - cukor mentes
cukor

Az élesztőt langyos tejben megfuttatom, majd a többi hozzávalóval jól kidagasztom. Ezután 30 percig pihentetem, majd ismét átgyúrom. 30-40 perc pihentetés után kinyújtom, megszórom kakaóporral és cukorral. Csíkokra vágom, feltekerem. Hideg sütőbe téve 30-35 perc alatt pirosra sütöm. De, ha valakinek van kenyérsütője, mint nekem, akkor 1,5 óra készre kavarja a gép a tésztát, és addig nyugodtan lehet takarítani! :)))

Nagyon finom!!!

Mivel alaptészta, így egy egyszerű kis változtatással, bármilyen csiga elkészíthető belőle. Az eredeti recept 3 ek cukrot, és 1 tk sót ír, de mivel édes csigát készítettem belőle, így 5 ek-nyit tettem bele, míg a sónak csak a felét.

Tehát a sós alaptésztához a recept a következő:
50 dkg liszt
3 ek cukor
1 tk só
2,5 dkg élesztő
3 dl tej

2012. január 17., kedd

Brokkolikrémleves sajttal, bogyóval

Van egy rakás brokkolim a fagyban. Sokat gondolkodtam azon, mit lehetne még belőle készíteni, ezért búvárkodtam a neten. Sokféle receptet találtam, amikből megalkottam a sajátom. :) Ez a tuti!


4 személyes adaggal számolva főztem ki a sajátom, de még így is két nap alatt ettük meg. Szóval nyugodtan rá lehet írni a 8 személyt! :) Amúgy sem kell belőle sok, mert nagyon laktató, és úgyis van második fogás! Abból is enni kell! :D

Hozzávalók:
50 dkg brokkoli
1 szál sárgarépa
1 fej hagyma
4 gerezd fokhagyma
1-2 krumpli
0,5 -1 dl tejszín vagy tej
ételízesítő
ízvarázs
1 tk cukor

2 ek olaj
só, bors
szerecsendió
sajt - trappista is jó, nekem csak az van itthon
liszt

A hozzávalókat megtisztítom, feldarabolom, majd egy kevéske olajon megpárolom ( a cukrot is ekkor kell rászórni!). Felöntöm annyi vízzel, hogy majdnem ellepje. Fedőt alatt készre főzöm, párolom. Fontos, hogy csak 1 gerezd fokit kell bele tenni! A többit akkor kell, mikor összeturmixolom. Nagyon jó ízt ad neki! Amint össze van törve, ízesítem.

Inkább sótlannak tűnjön az íze melegen, mert ha kihűl, akkor lesz kellemesen sós. Ha sós melegen, akkor kihűlve borzalmasan sós lesz! Jártam már így, úgyhogy nagyon óvatos vagyok azóta! :)

Elméletileg, a benne lévő krumplitól egy kissé besűrűsödik. Ha az eredeti 2 dl tejszínt beleteszem, akkor irtó folyékony! Ezért kevesebb tejszín-tej keveréket adtam hozzá, és liszttel sűrűsítettem. Azért kevertem a tejszínt tejjel, mert házi tejem van itthon, ami nagyon krémes, ráadásul nem szedtem le a tejszínt a tejről. Így körülbelülre öntöttem. :) Tejjel is épp úgy jó, mint tejszínnel.

Tálaláskor sajtot kell rá reszelni, majd bogyóval /levesgyöngy/ gazdagítani. :) A fiúk nevezték el bogyónak. :)

2012. január 2., hétfő

Szülinapi torta Botondnak az óvodába

Hát nem tudom, ma mi volt velem, de az álomkór ma nem támadott meg. Pörögtem egész nap! Sütöttem tortát, lángost, kimostam vagy 3 adag ruhát, mosogattam, takarítottam, orvosnál és a védőnőnél voltam, NEM ALUDTAM DÉLBEN, és még így is tök jól érzem magam! Jó lenne még ma este alkotni, de holnap kelni kell, mert menni kell már oviba.

Mivel az utolsó tanítási napra esett elsőszülött fiam szülinapja - dec. 21. -, így nagyon sokan nem mentek a középsőbe. Ugye a sulisoknak már 19.-től szünetük volt, így a nagytesókkal otthon maradtak. Nem lett volna fer, ha az összevont csoportokban vittük volna a tortát, így inkább mi se mentünk. Pláne, hogy a húgom kisfiának Márknak dec. 30-án van a szülinapja! Így az idén, most én sütöttem nekik a tortát, ugyanis közös tortájuk szokott lenni. Fölösleges újévkor 2 tortát vinni.

Na, jó, nem tökéletes, de az enyém! Az íze viszont jobb, mint a cukrászé!!!

Nem olyan tökéletes, mert a felirat bénára sikeredett. Mellettem szóljon, hogy új eszközzel készítettem, amit most használtam először! (keksznyomó, amit lidl-ben vettünk) Ha felirat nem is a legszebb, de a szegély az egyszerűen fantasztikus! Csak az a baj, hogy kb 2 kanálnyi krémet megeszegettem közben, pedig pont annyi kellett volna még ide! Így tejszínhabbal egészítettem ki. És rá kellett, hogy jöjjek, hogy ha így készítettem volna a díszítést, persze több krémmel, akkor sokkal, de sokkal szebb lett volna! De nem baj, mert a jó pap is holtig tanul! Lesz még torta ebben az évben! :)

Nem össze hasonlítani a barátnőmével! Ő egyszerűen zseniális tortákat alkot! Nálam ő a favorit!!!! Ildikó kezei alatt valami hihetetlen szépségű, csodálatos torták születnek! Nem tudom, hogy csinálja két gyerek mellett, de minden elismerésem az övé. Ha egyszer tortakészítő tanfolyamot tart, tuti én leszek az első jelentkezője! :) Mellesleg itt van Makón, együtt jártunk suliba is, és még a telefonszáma is megvan! :D Reszkess Ildikó! :))))

Hozzávalók - piskóta:
6 db tojás
12 ek liszt
12 ek cukor
1 cs van. cukor
1 csipet só - KICSI
1 kis pohár víz - kb 1,5 dl
sütőpor
kakaópor

Hozzávalók - Krém:
4 dl tejszín
10 dkg margarin
15 dkg tejcsoki
1 cs. van. cukor
5 dkg cukor

Tetejére:
10 dkg étcsoki
5 dkg margarin

2 dl tejszínben felolvasszuk a csokikat (pl. Mikulás csoki), cukrot, van.cukrot, természetesen gőz fölött! Ha langyosra hűlt, akkor belekavarjuk a margarint. Ne legyen forró, mert szétdobja a margarint! Egyenletesen keverjük el, majd hagyjuk kihűlni. A maradék tejszínt kemény habbá verjük, és belekeverjük. Eközben a tortát vágjuk 3 rétegre, majd az elkészült krémmel töltsük meg.

Jó tanács!
 - A krémből ajánlatos 1,5-szeres adagot készíteni, nehogy úgy járjatok, mint én! :) Legközelebb én is ezt teszem.
 - A tejszínhabba mindig teszek habfixálót, mert nem bízok bízok bennük. A Hulala tejszínt errefelé istenítik, hogy nem folyik, de nekem még az se rendelkezik olyan tulajdonságokkal, hogy olyan legyen, mint a fixálós. Az tuti, hogy ott marad, nem folyik, nem csöpög! Ezért csak habfixálóval készítsétek! A képet most este fél 10-kor készítettem, a tortát pedig délután 4 körül díszítettem. Azóta semmit sem változott!
 - A tetejére készülő csokiba feltétlen kell margarin, mert ettől lágyabb és könnyen kezelhetőbb lesz.

Narancssaláta

Gyerekkori kedvenceim közé tartozik! Anyukám ritkán készítette el, de akkor is csak különleges alkalmakra. Bár roppant egyszerű, de nagyon-nagyon szeretem!

Hozzávalók 4 főre:
4 db narancs - 1db/fő
5-6 dl víz
5-6 ek. cukor
1 db Kingston vagy jamaicai rumaroma esetleg 5 cl rum
1 cs vaníliás cukor

A vízből, cukorból, rumaromából, vaníliás cukorból és 1db narancs héjából főzetet készítünk. Akkor lesz jó, ha teljesen megfőtt. Ez általában 5-8 perc alatt van kb, de nem mértem. Ha kihűlt, akkor beletesszük a vékony karikára szelt narancsot, és már tálalhatjuk is.

Itt megjegyzem, hogy a párom csak feldarabolva hajlandó belőle enni. Egyszerűen nem szereti karikára szelve, pedig úgy sokkal gusztusosabb!

A szám íze szerint, több cukrot akartam beletenni, de most miattatok, megpróbáltam nem az után menni, mert lehet, hogy az már túlságosan is édes lett volna! :) Így ezzel a mércével nézve, a kihűlt levet meg is lehet inni. Könnyű, ám mégis ízletes gyümölcslé. Hidegen kellemesen édes íze egyszerűen felejthetetlen! Ha több cukrot tettem volna bele, akkor csak naranccsal lehetne enni. Bár, aki olyan elvetemült, mint én, az így is megissza. :D

Egzotikus gyümölcssaláta

A másik blogomon már említettem, hogy nálunk a Jézuska sokféle gyümölcsöt hoz, amiből gyümölcssalátát szoktunk készíteni. Bővebben itt.

Az idén is szerencsére többfélét tudtunk venni, csak a banán maradt el, mert nagyon drága volt errefelé.

Mivel nagyon kapós, így csak egy kis tálkányit tudok belőle mutatni, mert a nagy salátás tál elég mókásan nézett volna ki, majdnem üresen. :) Hááát igen, majdnem elfelejtettem lekapni! :)


Na de, hogy mit is tettem bele eme fergetegesen jó salátába???

Hozzávalók:
5 db kivi
2 db narancs
4 db mandarin
1 kisebb ananász - ez a gyümölcs a kedvencem az idén!!! Lehet, hogy a terhesség hozza ki belőlem, de csak ezt enném! :)
1 db grapefruit
1 db csillag formájú gyümölcs, aminek már akkor elfelejtettem a nevét, mikor megvettük. :)
1 db mangó
1 db gránátalma

Saláta lé:
Házi készítésű bodzaszörp hígítatlanul! - Amennyi majdnem ellepi.

A grapefruittól egy kicsit kesernyés utóíze van. Ki is lehet hagyni, ha valaki csak édeset akar enni. :)
Én azt szeretem ebben a salátában, hogy egyszerre édes, savanyú és keserű. Egyszerűen leírhatatlan az ízek kavalkádja! IMÁDOM!

A csillag alakú micsodának pedig semmi jellegzetes íze! Egy kicsit hasonlít a citromra, grapefruitra és talán a narancsra. De nem erős, hanem gyenge ízzel rendelkezik.

A gránátalmát is ki lehet hagyni, mert nem olyan jó, hogy sok-sok mag van benne, viszonta színe miatt tökéletes ide! A fiúk természetesen imádják! Képesek csak gyümölcssalátát, vagy savanyúságot (abszolút favorit a gyöngyhagyma, dinnye, uborka, cékla, vegyes savanyú) enni az ebédkor. Úgy kell velük vitázni, hogy mást is egyenek! :)

...
Mivel nem minden gyümölcsöt tettem bele, már amit a Jézuska hozott, így lesz még egy adag, amiben pomelo lesz a domináns, a narancs, a mandarin és az alma mellett. De majd hozom azt is! :)

...
Mostanában elég kívánós vagyok, úgyhogy amit megkívánok, azt el is készítem azonnal, aztán vagy lesz belőle kép, vagy nem. :) Bár ez az érzés teljesen új számomra! A fiúkkal abszolút nem voltam kívánós. Igaz, egyikőjükkel csak az ízeket nem éreztem hónapokig, így akkor találomra ízesítettem az ételt. De most, ha meglátok valamit, vagy  megérzek, akkor ott, azonnal ennem kell, mert megveszek érte! Remélem ez azért van, mert kislány lesz! Nagyon szeretnénk már egy kislányt! A neve már 4 éve megvan, úgyhogy muszáj kisleánynak lennie! Megsúgom: Bán Boglárka Réka. Hát nem szép???? ....

Na jól eldumcsiztam az időt, pedig még lesz 1-2 receptem ma estére. :)